JOHNNY

Amikor Jimmy Page, ’67-ben eljátszotta a Stairway to Heaven-t az egyik koncerten, még Ő sem gondolta, hogy a hangok rezgései időn és téren át eljutnak egy fiatal elmébe és végleg felnyitják a szemeit. 

Ahogy naponta meghallgatta Jimmy játékát, egyre jobban beleégett az agyába, hogy neki a gitárral még küldetése van.

“Kezdetben magamnak próbáltam meg gitárt eszkábálni, nos hát az olyan is lett, amit egy fáskamra és némi drót segítségével létre lehet hozni.”

Ahogy elérte a 13 éves kort, már egy igazi hangszer került a kezébe. Attól a naptól kezdve a gitár a szervezete része lett, kiegészítése a halandó biológiai létformának, hogy halhatatlant teremtsen.

Egy közös ismerős által talált a zenekarra, akik az eddigi pályafutásuk legmélyebb pontján voltak. Ugyanis három hónapjuk volt rá, hogy a tokaji Wild East Rock feszten fellépjenek, akkor még gitáros nélkül. Pár gitározós videó és egy próba után teljesen egyértelmű volt, hogy közösen kell tovább zenélniük.

“Remélem hosszú út áll még előttünk és sok új dal fog még születni amiben az én kezem is benne lehet.”

Hidasi János /Johnny/
2014 JamSession © All rights reserved.